Szálláskereső


Megújúlt a Szigligeti Vár

Jelentős építési munkával járó fejlesztés valósul meg a Szigligeti várban, miután Szigliget Község Önkormányzata háromszáz millió forintos pályázati támogatást nyert el az Új Széchenyi terv pályázatán.

Az Európai Uniós támogatás segítségével Szigliget Község Önkormányzata olyan komplex turisztikai beruházást hajt végre a Szigligeti várban, amelynek célja az épített örökség fenntartása mellett új látnivalók megjelenése a várban és annak közvetlen környezetében, amelyek lehetővé teszik a szezonális ingadozás csökkentését és a látogatószám növelését. A fejlesztés a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé teszi a vár több részét is, hiszen az ún „Tanítóházban” bemutatóterem kerül berendezésre, ahol érintőképernyők és a várban elhelyezett kamerák által sugárzott kép segítségével interaktív módon bejárható lesz a vár legtöbb része.

A bővítéssel új falak, tetők, tornyok kerülnek megépítésre, amely így még jobban visszaadja a vár egykori képét. A projekt keretében új kiállítóhelyek is kialakításra kerülnek – kápolna és kovácsműhely felújítása -, valamint a korra jellemző egyéb kiegészítők segítségével betekintést nyerhetnek a látogatók a vár egykori életébe.  

Szigliget Község Önkormányzata a fejlesztést gyermek-, illetve kerékpáros barát beruházásként kívánja megvalósítani, ezért belső gyermekjátszó helyiséget építenek ki, gyermekgondozási helyiséget rendeznek be, kerékpártárolót állítanak fel, valamint a kerékpárosok számára folyamatos információ szolgáltatást és szerviz egységcsomag hozzáférhetőséget biztosítanak.

A vár jelen beruházás keretében megvalósuló fejlesztésével új típusú, látogatóbarát és egyedi élményt nyújtó látnivalókkal és szolgáltatásokkal várja hamarosan vendégeit.

A fejlesztések alatt a vár folyamatosan látogatható lesz, a beruházások, fejlesztések eredményeképpen nyolc új munkahely létesül.